Családja

Aki követi a színésznő életét, az tudja, hogy nagyon családcentrikus imádja a szüleit és testvéreit egyaránt. Gyakran különböző eseményeken láthatjuk őket együtt ahol mosolyogva és ölelkezve állnak a kamerák előtt. Blakenek egy vérszerinti testvére van, Eric és több féltestvére, Robyn, Lorie és Jason, akik édesanyja előző házasságából születtek. A jó kapcsolat nem véletlen, hiszen mindent megadtak lányuknak és támogatták is őt az iskolában valamint a színészi karrierje beindításában is. Eddig a hírekben olvashattatok róluk de most szeretném részletesen bemutatni Blake legközelebb álló családtagjait, ami a későbbiekben bővelkedni fog, csak akik kevésbé ismertek és nem a színészkedéssel foglalkoznak, ők nagyon ritkán állnak a kamerák elé és még közös fotó sincs róluk, de igyekszem ezeket is pótolni. Lássuk kivel milyen rokoni kapcsolatban áll a szőkeség.

Édesapja ~  Ernie Lively

Ernie 1947. január 29-én született Marylandben Amerikában. Foglalkozását tekintve színész de több film produceri munkáját is ő végezte el. 1975-től kezdett komolyabb filmes karrierbe, ekkor már majdnem 30 éves volt.  Mivel a karrierje beindításához szükség volt egy szakértő segítségére is, így ismerkedett meg jelenlegi feleségével Elaine-l aki menedzserként dolgozott. 1979-ben házasodtak össze, szerelmük gyümölcséből két gyermekük született, Eric és Blake Lively. A "Négyen egy Gatyában" című filmben producerként is tevékenykedett, valamint Blake karakterének játszotta az édesapját is egyben.

 

1.kép: Négyen Egy Gatyában című fim Los Angeles-i premierjén 2.kép: Instyle partyján

Édesanyja ~ Elaine Lively

Blake édesanyjáról igen keveset tudunk, még a születési dátumát sem sikerült kikeresnem. Leánykori neve Elaine Mcalpin, első férjének Ronnie Livelynek vette fel a nevét, amit a mai napig használ. Ebből a házasságból három gyermek született, Robyn, Lorie és Jason. Azt nem tudni miért váltak el útjaik de 1979-ben házasodott össze jelenlegi férjével Ernie-vel, akitől két gyermek született Blake és Eric. Fiatal éveiben modellként dolgozott, de betekintést nyert a filmes iparban is, egy jelentős filmben láthattuk 1993-ban a "Return to Zork" című misztikus alkotásban, amelynek érdekessége, hogy férje Ernie és az előző házasságából született három gyermeke is szerepelt a filmben. 

 

1.kép: Adaline Varázslatos Élete című film premierjén New Yorkban 2.kép: Michael Kors Fashion Weeken

Testvére ~ Eric Lively

Eric 1981. július 31-én született Amerikában, szülei a fent említett személyek, vértestvére Blake. Az egész családja a filmiparban dolgozik de kevésbé ismert mint húga. 15 évesen befejezte a középiskolát és New Yorkba költözött, hogy megtanulja a fotózás rejtelmeit. A karakteres arcának köszönhetően több modell felkérést is kapott így olyan kampányokban tűnt fel mint az Abercrombie & Fitch, L'evis vagy a Tommy Hilfiger. Bár több filmben is feltűnt az igazi szenvedélye a fotózás, így a mai napig ezzel keresi a kenyerét. New Yorkból Los Angelesbe költözött de második otthonaként tekinti a Nagy Almát, ezért ritkán futnak össze Blakel. Boldog házasságban él Angelina Davydovával akivel egy családi házban laknak a parton.

 

1.kép: A "Zöld Lámpás" premierjén 2.kép: Az "Adaline Varázslatos Élete" film premierjén

Féltestvére ~ Lori Lively

Édesanyja életrajzában már olvashattátok, hogy Blake vértestvére csak Eric, édesanyja előző házasságából azonban születtek jócskán még gyerkőcök, így ők a szőkeség féltestvérei, de olyan szoros kötelék van közöttük, mintha valódi testvérek lennének. Loriról sajnos nem sok dolgot találni az Interneten, hiszen ő már teljesen visszavonult a médiából. 1966. November 9-én született, teljes nevén Lori Lynn Lively néven, amerikai állampolgár. Színésznőként próbált szerencsét később a színfalak mögött tevékenykedett. Szerepelt a "Free Enterprise", a "Simon mondja" és az "Időtörés" című filmekben, de egyik sem hozta meg számára az áttörő sikert. Kisebb sorozatszerepekt vállalt el,láthattuk vendégszereplőként a "Két pasi meg egy kicsi"-ben, a "Döglött Aták"-ban és a "Mentalista"-ban is. 2012-ben volt utoljára nagy szereplése, viszont 5 évvel később 2017-ben újra debütált a "Mother's Day" rövid akciófilmben.

Féltestvére ~ Jason Lively

Jason 1968. Március 12.én született Amerikában. Szintén filmes babérokra tört, először színészként később pedig producerként is tevékenykedett számos filmadaptációban. Van egy felesége, Lani és kettő közös gyermekük. A korai években aktívabban tevékenykedett, ismertebb filmjei az "Európai Vakáció", a "Rémes egy Éjszaka" vagy az "Agyhalál". 1993-ban szerepelt utoljára filmekben, majd 24 évvel később, 2017-ben két filmben is debütált, a "Hickok" amerikai western filmben és a "The possessed"  horrorban is.

Féltestvére ~ Robyn Lively

A három féltestvére közül talán Robyn az akinek sikerült ismerettségre szert tennie, bár Blaket nem sikerült leköröznie. Kettejük között a legszorosabb a viszony, gyakran látni őket együtt vörös szőnyeges eseményeken, divatbemutatókon, paparazzi fotókon és személyes képeken is. Robyn gyakran ad tanácsot húgának az anyasággal kapcsolatban. Mivel ő gyakrabban van a nyilvánosság előtt mint a többi testvére ezért róla több információt is meg lehet találni az interneten. Szintén Amerikában született a Georgia llambeli Powder Springsben 1972 Február 7-én. 1999 óta boldog házasságban él Bart Johnsonnal akivel már három egészséges gyermek boldog szülei is. Gyermekszínészként kezdte pályafutását és karrierje a mai napig tart, 2017-ben a "Small Time Crime" című thrillerben debütált, de már az elkövetkezendő évekre is vannak szereposztásai.

 
A kódolás a Sam and Aemy Design munkája!

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre